Sok nagy zeneszerző profitált az uralkodói pártfogásból—Haydn például rengeteget köszönhetett Esterházy hercegnek. Idővel, Haydntól Wagnerig, az udvarok egyre inkább megtanulták megbecsülni a zsenialitást. De a pártfogásnak ára is lehetett: egyes muzsikusok szolgaivá váltak, mások viszont megőrizték a függetlenségüket. Mozart az utóbbi táborba tartozott. Il Seraglio című operája első előadása után II. József osztrák császár kritikát fogalmazott meg. „Kedves Mozartom” – mondta –, „ez túl finom a fülünknek; túl sok benne a hang.” Mozart visszavágott: „Felséged bocsánatát kérem—pont annyi hang van benne, amennyi szükséges.” Briliáns mondat volt… és nem éppen növelte a népszerűségét az udvarban.