Schubert’s Serenade

Beethovenhez hasonlóan Franz Schubert is hordott magánál egy kis jegyzetfüzetet, hogy a zenei ötleteit rögtön leírhassa, amint felbukkantak. Sok szép téma eltűnt volna enélkül a szokás nélkül. Amikor elapadt az ihlet, a füzet felébreszthette a szunnyadó múzsát a jobb napok szikráival.

Bárhol járt—városban vagy mezőn, kocsmában vagy sörkertben—ha megérkezett egy jó ötlet, előkerült a füzet, és a témát gyorsan felkaparta, hogy később formába öntse. Ha nem volt kéznél kottapapír, az első fecnit használta, ami akadt.

A történet szerint így született meg először a híres „Ständchen” (és ugyanezt mesélik a „Hark, the Lark”-ról is).

1826 nyarán, egy vasárnap Schubert néhány barátjával a Bécs környéki falvak között sétált. Megálltak egy sörkertnél, beszélgettek, élvezték egymás társaságát. Schubert felkapott egy verseskötetet, amit valaki az asztalon felejtett, belelapozott, és egyszer csak megdermedt egy versnél.

„Olyan ínycsiklandó dallam jutott az eszembe” — bukott ki belőle. „Bárcsak lenne nálam egy lap kottapapír!”

Egy barát gyorsan rajzolt néhány vonalat egy étlap hátoldalára, és odanyújtotta neki. És a német sörkert zsivajának kellős közepén Schubert leírta azt a dallamot, amely azóta megszámlálhatatlan zenekedvelőt gyönyörködtetett.