Lablache and Tom Thumb

Lablache talán a színpad valaha ismert legnagyobb basszistája volt — termetre is óriás, erős felépítésű, olyan fejjel, amelyről azt mondták: „a legszebb, amely valaha emberi testet díszített”. A hangja hatalmas volt, mégis tökéletesen fegyelmezett. És volt érzéke a tréfához.

Egyszer Párizsban épp akkor tartózkodott a városban, amikor Tom Thumb, a híres kis „tábornok” is. Egy vidéki ember kifejezetten azért jött Párizsba, hogy lássa Tomot, és útbaigazítást kért egy rosszcsont helybelitől, hol száll meg a parányi híresség.

A tréfamester nem Tom Thumbhoz, hanem Lablache címére küldte.

A parasztember becsengetett, és maga Lablache nyitott ajtót. A látogató megdöbbenten kinyögte: „Ezerszeres bocsánat, Monsieur — bizonyára tévedés. Tom Thumbot szerettem volna látni.”

Lablache azonnal megértette a tréfát, és komoran felelte: „Uram, nincs tévedés. Én vagyok Tom Thumb.”

„De… hogy… én úgy tudtam, Tom Thumb nagyon kicsi!”

„Igen, igen” — mondta Lablache. „A közönség előtt kicsi vagyok — nagyon is kicsi — csak ekkora”, és a kezét úgy tartotta, nagyjából két lábnyira a padlótól. Aztán felegyenesedett teljes magasságába, és mély hangja betöltötte a teret. „De itt, itthon, énekelek, és kényelembe helyezem magam.”

A vidéki ember elment, elragadtatva, csupa ámulat — és teljesen elégedetten.