Mendelssohn and the Passing Fly

A zeneszerzők folyton a természetből kölcsönöznek: egy ritmust, egy hívó hangot, egy fülben maradó zörejt. A természet nyersanyagot ad; a művészet finomít rajta. Felix Mendelssohn nyíltan beszélt ezekről az adósságokról. Egyszer azt mondta egy barátjának, hogy Beethovenhez képest — aki a zordat és a hősit meg tudta festeni, mint egy zenei Jupiter — ő legalább az erdőket és mezőket, a napsütés csillogását és az ég kékjét képes zenévé formálni.

Ugyanez a barát leírta, hogy egyszer Mendelssohnnal sétált vidéken. Elfáradtak, lefeküdtek az árnyékban, és beszélgettek. Egyszer csak Mendelssohn megragadta társa karját: „Csend!” — suttogta. Egy nagy légy zümmögött el mellettük, és Mendelssohn hallgatni akarta, ahogy a hang elhal.

Abban az időben a *A Midsummer Night’s Dream* nyitányán dolgozott. Nem sokkal később, amikor a darab elkészült, megmutatott a barátjának egy lefelé haladó basszus-figurát, és azt mondta: „Nesze — ez az a légy, amely Schönhausennál zümmögött el mellettünk.”

Néhány hangban egy hétköznapi rovarból zenei atmoszféra lett — könnyű, gyors, és eltűnő a levegőben.