A Coal Seller’s Concert Hall

Thomas Britton Londonban élt Händel idejében, és a története elgondolkodtat: vajon a zene régen könnyebben kötötte össze a társadalmi osztályokat, mint ma?

Britton szénkereskedőként kereste a kenyerét — az angolok „a small‑coal man”-nek hívták. A zenét viszont imádta. A szénraktára fölé kialakított egy padlást, ahol elfért egy közönség, és az emberek tényleg el is jöttek. Reggel még zsákokat cipelhetett a vevőknek; délután pedig olyan összejövetelt rendezhetett, ahol nemes urak és divatos hölgyek ültek egymás mellett dolgozó muzsikusokkal.

A vendéglista egészen elképesztő lehetett. A beszámolók Händelt magát, Dr. Pepuscht, Charles Jennens-t (Händel librettistáját), Sir Roger L’Estrange-t említik, meg egy egész felvonulást hercegnőkből, grófnőkből és „Lady‑izékből.” Händel a csembalónál, Bannister (az első nagy angol hegedűművész) hegedűn, és talán még Cuzzoni szoprán is, aki egy friss Händel-áriát énekel — ez felejthetetlen szoba lehetett. Főleg egy szénraktárhoz képest.

Írók, filozófusok és költők is felbukkantak, mintha Britton padlása egy kis szalon lett volna. Ironikus módon Britton egy tréfa miatt halt meg: egy hasbeszélő az egyik összejövetelen „figyelmeztette” (mintha a semmiből), hogy Britton órákon belül meghal, hacsak nem térdel le és nem mondja el a Miatyánkot. Britton engedelmeskedett — aztán akkora rettegés lett úrrá rajta, hogy néhány nappal később meghalt.